Szalafő

Ez a faluképi szempontból is védett község az Őrség talán legtöbb népi értékét őrző települése. A Zala patak forrásvidékén, a szlovén határ mellett fekszik. Elnevezése a Szala (Zala) folyó nevének és a "fej" - a folyó kezdetét, forrását jelző - főnévnek az összetétele. A 4 km hosszú település 7 szerből áll, melyek a - helyiek által Szalának nevezett - patak két partjának lejtőin, illetve a forráságak által közrefogott dombok peremein helyezkednek el. A községtől északnyugatra található a Fekete-tó. Innen ered a Szala-patak fő ága, mely a Felsőszer és a Pityerszer között ér be Szalafőre.

Története

Szalafő első adatolt említése 1393-ból származik. A millennium évében gyűjtött adatok 1898-ban történt közzététele során Szalafőt úgy jellemezték, hogy: "Szalafő ősrégi magyar község, a Zala folyó mellett, 162 házzal, 775 ev. ref. és ág. ev. lakossal. Postája Őri- Szent-Péter, távírója Csákány. A község határában római sírok és egyéb emlékei a római kornak találhatók..." Az I. világháború után Vas vármegye címtárában úgy ismertették, hogy: "Szalafő kisközség. Ősrégi magyar község a Zala-folyó mellett. Lakosai szorgalmas magyar kisbirtokosok..." A II. világháború után a 80-as években közigazgatásilag úgy mutatták be, hogy: " Szalafő - Őriszentpéter nagyközségi közös tanács társközsége." Szalafő nevének első említése – egyes kutatók szerint – 1208-ból való: II. Endre adománylevelében „terra Zalaiensis” formában. IV. László 1268-as kiváltságlevelében Szalafőt is említik a többi őrségi falu mellett. Az 1364-es királyi oklevélben szereplő „szalafőőr” kifejezés utal arra, hogy az őrségi őrök eredetileg a „Szala” folyó „fejét”, azaz forrását – és annak környékét – őrizték Az őrként végzett szolgálataikért kapott kollektív nemességükre az őrségiek évszázadokig hivatkoznak, noha 1391-ben Zsigmond király Szalafőt és tartozékait László temesi ispánnak adományozza, mert az őrök örökösen alávetettek voltak. (Ekkor a név: „Zalafew”.) Szalafő tartozékaként ekkor az „őrségi” falvakat sorolják. Részleges szabados jogállásukra utal, hogy a tizedet a 19. első felében is közösen váltották meg, valamint az, hogy az „Őrség” kerületet ispán avagy őrnagy vezeti. A protestantizmus megjelenése óta többségében reformátusok lakják. Az ellenreformáció üldöztetése idején néhány család Somogyba költözött. Saját plébániája a településnek 1806- és 1985 között volt.

Látnivalók

A község határában található az ún. Őserdő, amely elhagyott szántók beerdősülésével jött létre és immár fél évszázada emberi beavatkozás nélkül, szabadon tenyészik. Tanulmányozása során következtetni lehet az őrségi erdők történetére és jellegzetességére. A falu legfontosabb nevezetessége a többszázadnyi hagyományokat őrző településszerkezet megőrzésére és bemutatására létrejött Pityerszeri Népi Műemlékegyüttes, ahol három porta épületein, berendezési tárgyain keresztül pillanthatunk be az egykori őrségi ember mindennapjaiba. Itt található az egyetlen megmaradt - eredeti helyén látható - kerített ház, mely a hagyományos őrségi népi építészet jellegzetes példája. Pityerszer felé autózva érdemes megállni a falu hangulatos központjában, ahol információs ponttal, pihenőhellyel várják az idelátogatót. Ugyancsak a központ egyik érdekessége a falu egykori jégverme. Kivilágítva lekukkanthatunk a mélybe, a mellette elhelyezett táblán pedig mindent megtudhatunk ezeknek az építményeknek az egykori szerepéről. A központtól néhány száz méterre igényesen épített gyermekjátszótér található, ez is lehet egy hosszabb családi autózás pihenőpontja.

Látnivalók

Őrségi Népi Műemlékegyüttes

Jégverem

Szalafő életfája

Őserdő

Kitelpítettek emlékműve

Jakosa Porta