Őrség

Vas megye délnyugati sarkában, a magyar-szlovén-osztrák hármashatár vidékén egy külön világra bukkanunk. Az országutak fenyő- és bükkerdők között, dombokon és völgyeken át kanyarognak. Száraz domboldalak kaszáló rétjein a legkülönbözőbb színek keverednek, pompázatos tarka virágszőnyeget alkotva.

A MÁSHOL MEGSZOKOTT faluképnek itt nyomát sem leljük: nincsenek hosszú Fő utak, merőleges Kossuth és Petőfi utcák.

A HÁZAK, PORTÁK nem utcát alkotnak, hanem egy-egy dombhátat „ülnek meg”. A dombtetőkön élő családok az ellenség közeledését figyelték, és tűzjelzésekkel adtak hírt a távolban portyázó csapatokról. Az Őrvidékhez tartozó települések függetlenek voltak a vármegyéktől, adó- és tulajdonjogi kiváltságokat élveztek. Az Árpád-ház kihalása után azonban folyamatosan próbálták megnyirbálni jogaikat, míg a XVIII. század végére jobbágysorba kényszerítették őket.

AZ ŐRSÉGBEN HATALMAS élmény a dübörgő városi zajok helyett az erdő neszeire ébredni. A vidék szinte minden pontján megnyugtató egységet alkotva veszik körül az embert a csendesen suhogó erdőségek. Az Őrség 63 százalékát erdők borítják, ami az országos átlag 3,5-szerese, talán ez is hozzájárul ahhoz az érzéshez, hogy egy külön világba csöppentünk. A századforduló előtt leginkább a gyertyános-tölgyesek, bükkerdők voltak jellemzőek errefelé, ám a kizsákmányoló erdőgazdálkodás eredményeként a legendás öreg bükkfák helyén a könnyen növő erdei fenyő annyira előretört, hogy az Őrséget azóta csúfolódva már „Gyantásországnak” is nevezik.

A LOMB- ÉS FENYŐERDŐKÖN kívül dombok és patakok vájta völgyek, üde zöld kaszálók, jégkorszaki maradványnövényeket őrző láprétek, kristálytiszta vizű források és patakok váltják egymást. Felismerve ezen értékek jelentőségét, 2002-ben létrehozták az Őrségi Nemzeti Parkot, mely hazánk legfiatalabb nemzeti parkja. Magában foglalja az Őrséget, a Vend-vidéket, valamint a Belső-Őrség és a térség határán futó Rába-völgy még természetközeli állapotban lévő területeit. A védett természeti és épített értékek mellett nagy hangsúlyt helyeznek azok bemutatására is: tanösvényeken, vezetett túrákon igyekeznek közelebb hozni hozzánk, megszerettetni velünk ezt a világot.

HA MÁR ELEGET BÓKLÁSZTUNK az erdőkben, biciklire pattanva egész napokat karikázhatunk az Őrség falvai között. A patakvölgyre tekintő domboldalakon egymástól távol sorakoznak a pár házból álló települési egységek, a szerek. A szerek együtt alkották a községeket, nagy részük 2-4, a nagyobbak akár 7-8 szerből is álltak. A szereket dűlőutak kötötték össze, a köztük lévő ingoványos, mocsaras völgyek és erdők is rejtekhelyül, védelmül szolgáltak. Szép számmal láthatunk olyan lakó- és gazdasági épületeket, melyek évszázadokon át képviselték a hagyományos paraszti építkezést, s még a múlt század elején is meghatározták a falvak külső képét.

SZALAFŐ AZ ŐRSÉG legszebben megmaradt szeres települése, hét halmon épült. Mindegyik dombon egy-egy szer húzódik meg. Szalafő a Szala vizéről kapta a nevét, amely az innen nem messze található Fekete-tóból ered. A Fekete-tó egy szigorúan védett tőzegmohaláp, ahol a néphagyomány szerint egykor templom állott, melyet Isten elsüllyesztett, és helyén tavat fakasztott.

A LEGISMERTEBB SZER azonban a Pityerszer. Itt található a Szalafő-Pityerszer Szabadtéri Múzeum, ahol a népi építészet több évszázados, legépebben megmaradt emlékeit őrzik: boronafalú, gerendákból épült, „U” alakú, erődszerű házakat, és egy ritkaságot, az emeletes raktárépületet, a kástut. A földszinti részen tárolták a zöldségféléket és a bort, az emeleten a húsárut és a szemes terményeket. A kástu mellett látható az úgynevezett tóka, melyet az itatóvíz gyűjtésére és tárolására ástak. Ha pedig elfáradtunk a biciklizésben, akkor szekérre ülhetünk, és irány Őriszentpéter, az Őrség fővárosa. Az eredetileg 8 szerből álló település egy része mára már összeépült. A Templomszeren álló katolikus templomot a XIII. században emelték Szent Péter tiszteletére, mély árokkal és falsánccal vették körül. Gótikus freskótöredékei nem csak a templombelsőben, hanem annak külső részein is fennmaradtak.

AZ ŐRSÉG VIDÉKÉN a népi mesterségek közül a legjelentősebb a gelencsérek, vagyis a fazekasok munkája, hiszen az itteni agyagos talaj jó és elegendő tápanyagot szolgáltatott. A XIX. század végéig errefelé virágzott a gelencsér-ipar, minden második mesterember gelencsér volt, a mesterség apáról fiúra szállt. A mesterek nemcsak saját használatra készítették edényeiket, ez volt megélhetésük forrása is. Portékáikat szekérre rakták, és Somogyban, Baranyában gabonára cserélték. A gelencsérek munkáit, használati tárgyait, életét mutatja be a magyarszombatfai Fazekas ház, ahol nyaranta fazekas versenyt, vásárokat is rendeznek. Apró szőlőskertek, kaszálók mentén vezet az utunk Velemér felé. A falu Árpád-kori katolikus temploma országos hírű műemlék, az 1300-as évek végén készült freskókat rejt. A török hódoltság idején Velemér elpusztult, és a települést messzebb építették újjá, így maradt a templom „egyedül” a dombtetőn, az erdő ölelésében. Ma már csak évente kétszer tartanak itt misét, Szent István napján és Szentháromság vasárnapján."

Látnivalók

Fazekas Múzeum - Magyarszombatfa

Tájház - Nagyrákos

Őrségi Népi Műemlékegyüttes - Szalafő

Szent Péter-templom - Őriszentpéter

Szentháromság-templom - Velemér

Pankaszi szoknyás harangláb - Pankasz

Középkori téglaégető - Őriszentpéter

...és még sok minden más